A vendégházakban csak azok a vendégek lakhatnak, akik a házirendben leírtakat magukra és hozzátartozóikra nézve kötelezően elfogadják és betartják! Továbbá a vendégházakban kizárólag a foglalás visszaigazolásában feltüntetett létszámmal tartózkodhatnak vendégeink! További vendégek a szállásadó előzetes beleegyezése nélkül nem használhatják a szálláshelyet!
Bejelentkezés – adatszolgáltatás
2021. január 1-jén hatályba lépett a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény módosítása, amely kötelezi a szálláshely-szolgáltatót, hogy a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevők törvényben meghatározott adatait a kormány által kijelölt tárhely-szolgáltató által biztosított tárhelyen rögzítse a törvényben meghatározott célból.
Szálláshelyeinken kizárólag azok a vendégek tartózkodhatnak, akik okmányaikat a szállásadónak érkezéskor adatrögzítési célból bemutatták. Magyar állampolgárságú vendégeknél elfogadható okmányok: személyi igazolvány, vezetői engedély és útlevél. Az Európai Unióból érkező vendégektől a személyi igazolvány és az útlevél, harmadik országból érkező vendégtől kizárólag az útlevél fogadható el személyi azonosításra és okmányolvasásra.
Fontos kiemelni, hogy MINDEN szállóvendégnek, így csecsemőknek is szükséges érvényes személyazonosító okmánnyal rendelkezni és azt a szállásadónak bemutatni.
Amennyiben vendégeink a fenti rendelkezéseknek nem tesznek eleget, úgy a szállásadónak a szálláshely szolgáltatást meg kell tagadnia!
Felelősségvállalás
A vendégház nem rendeltetésszerű használatából, illetve a házirend megszegéséből származó károkért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak. A vendégek vagyontárgyaiért a szállásadó felelősséget nem vállal! Ugyanígy a levegő és a víz minőségéért, illetve a holtág vízminőségéért a szállásadó nem vállal felelősséget.
Idegenforgalmi adó
A honlapunkon feltüntetett árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, mely 18 éven felüliek után fizetendő az érkezéskor hatályos kormány- illetve helyi rendeletek által megszabott mértékben.
Tájékoztatásképpen, 2026-ban az idegenforgalmi adó mértéke az alábbiak szerint alakul:
- Békésszentandráson 700 Ft/fő/éjszaka
- Szarvason 700 Ft/fő/éjszaka
- Cserkeszőlőben 600 Ft/fő/éjszaka
- A csengedi nyaralóban 300 Ft/fő/éjszaka
- A harangzugi nyaralókban 450 Ft/fő/éjszaka
- A mesterszállási nyaralóban 300 Ft/fő/éjszaka
Lemondási feltételek
A foglalás megerősítéséhez foglalót kérünk. A teljes foglalási díj és a foglaló különbözetét az érkezés napján vagy pedig érkezésig teljes egészében köteles a vendég kifizetni.
A lefoglalt időpontnál korábbi távozás esetén a szállásdíjat nem áll módunkban részlegesen visszatéríteni.
Vis maior helyzet esetén a foglalás - amennyiben így döntene kedves Vendégünk - áttehető egy későbbi időpontra, vagy pedig a foglaló visszafizetésre kerül. Vis maiorra történő hivatkozás esetén a Vendégnek bizonyítani szükséges, hogy a lemondást ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.
Amennyiben vis maior helyzet nem áll fenn, úgy egy esetleges lemondás esetén a foglalót nem áll módunkban visszafizetni!
A foglalás a visszaigazoláson feltüntetett időszakra szól. A foglalás más időpontra nem helyezhető át a foglaló beszámításával (vis maior helyzetet leszámítva)!
A foglalás más nyaralóra nem helyezhető át a foglaló beszámításával!
Szállás
Az érkezés napján szálláshelyeink többségét vendégeink 14:00 órától foglalhatják el, a kijelentkezés napján pedig 10:00 óráig kell elhagyniuk. A pontos időpont minden esetben az e-mailben kiküldött visszaigazoláson kerül feltüntetésre.
A szabad kapacitásoktól függően, térítés ellenében lehetőség van korábbi érkezésre vagy későbbi távozásra. Kérjük, erről közvetlenül érkezését megelőzően érdeklődjön.
Éjszakai csend
Az éjszakai csendet 22:00–07:00 között kérjük feltétel nélkül betartani, tekintettel a szomszédos szálláshelyek vendégeire és a helyi jogszabályokra. Továbbá megkérnénk vendégeinket, hogy a szálláson látogatókat ne fogadjanak, idegeneket ne engedjenek be.Vendégek, összejövetelek
Megkérjük vendégeinket, hogy a szálláson látogatókat ne fogadjanak, idegeneket ne engedjenek be. A nyaralóban kizárólag a visszaigazolásban szereplő, bejelentkezett vendégek tartózkodhatnak. Amennyiben a nyaraló kapacitása megengedi, lehetőség van vendéget fogadni – utánuk a nyaraló árszabásának megfelelő szállásdíjat kell fizetni, és bejelentkeztetésük kötelező.
Születésnapok és más ünnepelések megtartásának a legtöbb nyaralóban nincs akadálya, feltéve, hogy:
- a vendégek betartják a házirendet,
- anyagi felelősséget vállalnak az esetleg keletkező károkért,
- betartják az éjszakai csendet (22:00–07:00) és a helyi zajvédelmi előírásokat.
Amennyiben ilyen jellegű rendezvényt szeretne tartani, kérjük, ezt foglaláskor előzetesen jelezze – néhány nyaraló kifejezetten nem alkalmas erre a célra.
Továbbá, a szomszédos nyaralóban tartózkodó barátok nem gyűlhetnek össze az egyik nyaralóban étkezés vagy szolgáltatás igénybevétele céljából – az infrastruktúra az engedélyezett befogadóképességre lett kialakítva.
Dohányzás
Az épületen belül dohányozni, valamint füstölőt vagy e-cigarettát használni tilos. A kertben dohányzásra kijelölt helyek: a kiépített tűzrakó hely környéke, valamint csikktartó állvány. Szíveskedjenek a dohányzást ezekre a helyekre korlátozni, a hamutartót használni!
Tűzrakás, bográcsozás
Tüzet rakni a kijelölt tűzrakó helyen lehet a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartásával! (Tűz mellett oltóanyag elhelyezése, gyúlékony anyagok tűz mellől eltávolítva.) Mielőtt otthagynák a tűzrakó helyet, kérjük, győződjenek meg róla, hogy a tüzet valóban eloltották! A tüzifán és papíron kívül más anyagok (pl. műanyag, gumi) égetése SZIGORÚAN TILOS!
A kert és az épület zárása
Távozáskor és éjszakára kérjük az épületek bejáratait kulcsra zárni!
Házi állatok
Nyaralóink egy részében házikedvencét szívesen látjuk – a szálláshely részletes leírásánál feltüntetésre került, hogy az adott nyaraló állatbarát-e. Állatbarát nyaralóinkba előzetes egyeztetés és - amennyiben a szálláshely árszabása erre kitér, úgy esetleges felár megfizetése ellenében van lehetőség kisállatot hozni.
- Az állatok behozatala kizárólag előzetes egyeztetés alapján lehetséges.
- Kérjük, az állatokat ne engedjék a bútorokra, ágyakra vagy ágyneműre.
- Kérjük, ügyeljenek rá, hogy az udvar és a kert rendjét, növényzetét az állatok megóvják; az ürüléket azonnal kérjük eltávolítani.
- Az állatot felügyelet nélkül ne hagyják a nyaraló területén.
- A berendezési tárgyakban vagy az épületben az állat által okozott kárt vendégünk köteles megtéríteni.
- Nem állatbarát nyaralóinkba háziállat bevitele tilos.
Az állat tartásával összefüggő valamennyi felelősség (más vendégek, a kert, a berendezés) kizárólag az állat tulajdonosát terheli.
Medence / jacuzzi / szauna
Egyes nyaralóink medencével, jacuzzival és/vagy szaunával rendelkeznek – a szálláshely leírásánál ez minden esetben feltüntetésre kerül. Az alábbi szabályok az érintett wellness szolgáltatásokra vonatkoznak.
- Kérjük, használat előtt mindig zuhanyozzon le.
- Üveg- és porcelántárgyakat tilos a medence, jacuzzi közelébe vinni.
- Gyermekek kizárólag felnőtt felügyelete mellett tartózkodhatnak a medencében, jacuzziban.
- A vízbe ételt, italt, naptejet kérjük, ne vigyen.
- Túlzott alkoholfogyasztás után kerülje a medence, jacuzzi használatát.
- Ugrás, fejesugrás tilos a sekély szélekről.
- Háziállatot a medencébe, jacuzziba engedni tilos.
- Kérjük a szaunát csakis törölközővel együtt használni.
- A szaunakályhára vizet csak a kijelölt merítőkanállal locsoljon.
- Gyermekek kizárólag felnőtt felügyeletével használhatják.
A fenti létesítmények használatából eredő balesetekért, egészségkárosodásért a szállásadó felelősséget nem vállal. Kérjük, gondoljon saját és más vendégek biztonságára!
Biztonság
Nyaralóink vízparton, holtág mellett helyezkednek el. Kérjük, minden vendégünk ismerje meg az alábbi tudnivalókat.
- Vízbiztonság: A holtág partján a víz mélysége kb. 1–1,5 m, amely fokozatosan akár 3–3,5 méterre mélyül. Nem úszó gyermekek kizárólag felnőtt kíséretében mehetnek vízbe; mentőmellény ajánlott.
- Iszap és kagyló: Az aljzaton kagylók lehetnek – kisgyermekeknek erősen ajánlott gumiszandált biztosítani.
- Csúszásveszély: A medence, jacuzzi és szauna körüli burkolat nedvesen csúszós lehet; fokozott óvatosság szükséges.
- Elektromos eszközök: Elektromos készülékeket vizes kézzel ne használjon, és ne vigye azokat a vízhez.
- Tűzvédelem: Ismerje meg a tűzoltókészülék helyét az ingatlanon.
- Ivóvíz: Egyes üdülősorainkon az ivóvíz fúrt kútról érkezik. Ez mosogatásra és fürdésre alkalmas, fogyasztása azonban nem ajánlott. A szállásleírásban minden esetben feltüntetjük, hogy a nyaralóban van-e vezetékes ivóvíz.
Berendezési tárgyak használata
Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A dekorációs célt szolgáló használati tárgyakat, képeket, kérjük ne vegyék el a helyükről. A benti berendezési és használati tárgyakat (asztal, székek, ágy, ágynemű, matrac, TV, DVD stb.) kérjük ne vigyék ki a vendégházakból!
A szándékosan vagy gondatlanul okozott károkért vendégünk teljes anyagi felelősséggel tartozik, és a kárösszeget köteles megtéríteni.
Takarítás
A vendégházakat a vendégek tisztán veszik át, és ottlétük alatt maguk kötelesek ügyelni a tisztaságra - ehhez minden eszköz biztosítva van minden házban (felmosó szett, seprű, partvis).
Napi karbantartás
Azokban a házakban, ahol medence vagy jacuzzi is található, az üzemeltetés részeként az ott‑tartózkodás ideje alatt pár perces napi karbantartás történhet a víz minőségének és a berendezések biztosításának érdekében. Kérjük ennek szíves figyelembevételét.
Kert, udvar
A kertet a házigazda gondozza. Kérjük, ügyeljenek a növények épségére!
A kerti bútorokat és eszközöket kizárólag rendeltetésszerűen használják, és tartózkodás után eredeti helyükre tegyék vissza.
Kárbejelentés, meghibásodások
Mint minden háztartásban, a nyaralóban is előfordulhat, hogy valami a vendégek hibáján kívül tönkremegy. Ha bármilyen rendellenességet vagy meghibásodást észlel, kérjük, haladéktalanul értesítse a szállásadót, hogy az esetleges komolyabb kár megelőzhető legyen.A bejelentett károkat a szállásadó lehetőség szerint mielőbb orvosolja. A szándékos vagy gondatlan károkozásból eredő javítási, pótlási költségek a vendéget terhelik.
